Az egyik kedvenc könyvemből
“A dolgok, amelyeket látunk (…), megegyeznek azokkal, melyek bennünk rejtőzködnek. A legtöbb ember azért nem él valódi életet, mert a külső világ képeit tartja valódinak, saját, belső világát pedig egyáltalán nem engedi megszólalni. Így is lehet boldog az ember. De ha egyszer megbizonyosodtunk, hogy másként is lehet, akkor nem választhatjuk a többség útját.

Meghallotta a hangot, a saját szívéből szóló hangot (…). Így engedelmeskedni, nem külső parancsra, hanem saját lelkének hangjára hallgatni, ily módon készen lenni, ez a jó, ez a szükséges dolog, semmi más nem szükséges.

Amíg nem ismerjük, nem vesszük komolyan, nem tiszteljük magunkat, nem békülünk meg önmagunkkal és nem éljük saját életünket, addig csupán, mint a marionett, külső hatásoknak és törvényeknek engedelmeskedve, idegen életet élünk.

Mindig túlságosan szűkre szabjuk személyiségünk határait. Csak azt számítjuk bele, amit egyénnek nevezünk, és amit megkülönböztetünk a többitől. Pedig valamennyien magunkban hordozzuk a világ egészét, (…) ugyanúgy a lelkünkben is benne van mindaz, amit az emberi lélek valaha is átélt.

Mindig az győz, aki szeret, nem az, aki többet tud.”

HERMANN HESSE